A h�res kir�lyi k�t�r�

A sz�lkakas �jra nyikorgott, a kapu�r nagyot ki�ltott, hogy j�nnek! Megf�jt�k a trombit�kat, a zsoldosok a kapu el� meneteltek, a hadvez�r kih�zta a kardj�t, a v�r n�pe vadonat�j par�k�ban sz�pen felsorakozott az �t ment�n.

A kir�ly, a kir�lyn� �s a kancell�r fel�lt az emelv�nyre, �gy v�rt�k a vend�geket.

Porfelh� k�zeledett, majd felbukkant a szomsz�d kir�ly k�t menetel� katon�ja. �k vert�k fel a port. Ut�nuk j�tt a szomsz�d hadvez�r, �ut�na a szomsz�d kancell�r, a kancell�r ut�n Petrence, a szomsz�d kir�ly. A kir�ly ut�n k�v�ncsiak tolongtak, szint�n a szomsz�db�l, �nnepl�be �lt�zve.

A menet az emelv�ny el� �rkezett, a szomsz�d hadvez�r �lljt vez�nyelt. A szomsz�d kancell�r k�rd�n n�zett az itthoni kancell�rra, hogy mi a teend�, hova �ljenek? Az itthoni kancell�r a d�szhelyre mutatott, s a vend�gek felm�sztak az emelv�nyre.

A szomsz�d kancell�r nagyot koppantott a botj�val, �s bemutatta a gazd�j�t.

– �fels�ge, Petrence kir�ly meg�rkezett!

Hab�r ezt mindenki l�tta, de az�rt �gy kellett csin�lni, mivel �gy k�v�nta meg az udvari illemszab�ly!

Az itthoni kancell�r intett a lent b�m�szkod�knak, hogy most lehet �ljenezni! Felz�gott az �ljenz�s. Majd mikor elhallgatott, az itthoni kancell�r is koppantott a botj�val.

– �fels�ge, a kir�ly �dv�zli Petrence kir�lyt!

Majd odas�gta a kir�lynak.

– A besz�d!

A kir�ly fel�llt, s egy hatalmas pap�rtekercsr�l olvasta az �dv�zl�besz�det. Hossz� volt a besz�d, irgalmatlanul hossz�, �s a kir�ly r�ad�sul d�c�gve olvasta az �rnok macskakapar�s�t.

Petrence kir�ly nyugtalanul izgett – mozgott a sz�k�n, nem szerette a fogad�sokat, a besz�deket, meg a cerem�ni�kat, k�l�nben is v�gta a h�nalj�t az �nnepi pal�st, szor�totta a fej�t az �nnepi korona. Alacsony, g�mb�ly�, vid�m term�szet� ember volt Petrence kir�ly, de most lassan elkomorult. A foga k�zt mormogott, hogy irgum-burgum, meg mordizomadta! A szeme f�rg�n j�rt k�rbe, kereste a h�res s�rk�nyt, aki�rt idej�tt, de nem l�tta sehol.

A besz�d m�g tartott, a nagy pap�rtekercsnek m�g a fele sem fogyott el. Az udvari n�p �h�tattal hallgatta.

Petrenc�nek t�madt egy �tlete, elmosolyodott v�gan, majd lassan, �vatosan kib�jt a hatalmas �nnepi pal�stb�l, a koron�t meg r�tette a pal�st gall�rj�ra. Az �nnepi pal�ston annyi arany- meg ez�std�sz volt, hogy meg�llt a f�ld�n. �s senki se vette �szre, hogy �res!

Petrence lem�szott az emelv�ny h�tulj�n, kiosont a v�rkapun. Ugyanis az az �tlete t�madt, hogy megkeresi azt a h�res s�rk�nyt, �s elbesz�lget vele, m�gpedig n�gyszemk�zt. Ez is szok�sa volt Petrenc�nek, hogy otthagyott csapot-papot, tr�nust �s koron�t, s elvegy�lt az egyszer� emberek k�z�tt.

M�r messzir�l megl�tta S�s�t, ahogy �l egy t�bla mellett, �s l�gatja a fej�t.

– Adj Isten, koma! – k�sz�nt r� Petrence. – Te vagy a h�res S�s�? Mit l�gatod az orrodat?

S�s� megn�zte a mosolyg� k�pc�st, r�gt�n rokonszenvesnek tal�lta, el is mondta a b�nat�t.

– Az�rt l�gatom, mert megint eltoltam valamit! Pedig csak j�t akartam, �s a kancell�r is folyton elzavart gyakorolni! �s addig gyakoroltam, m�g elhordtam az egyetlen hegyet! �s most hogyan mutatom be a k�t�r�st a vend�g kir�lynak?

Petrence akkor�t nevetett, hogy majd leesett r�la a nadr�g. A k�nnyeit t�r�lgette, s �gy vigasztalta S�s�t.

– Nah�t S�s� kom�m! Elhordtad az egyetlen hegy�ket? De h�t ez �ri�si! De h�t ez fantasztikus! Egyed�l elhordtad az eg�sz hegyet? H�t te t�nyleg csod�latos s�rk�ny vagy! �s nagyon �r�l�k, hogy megismertelek! Mert tudd meg, hogy �n vagyok Petrence, a szomsz�d kir�ly!

S�s� hitetlenkedve n�zte.

– �s hol a koron�d? �s hol a pal�stod?

Petrence a v�r fel� mutatott kacagva.

– Ott az emelv�nyen! Hallgatj�k az �nnepi besz�det!

S�s� megint nekib�sult.

– Jaj, akkor ezt is eltoltam! Nem lesz meglepet�s! Nem el�g, hogy eltoltam a k�t�r�st, r�ad�sul m�g el is �rultam neked! �n vagyok a leg�gyetlenebb, legbut�bb, legszerencs�tlenebb s�rk�ny!

Petrenc�nek megesett a sz�ve S�s�n.

– J�l van, j�l van, ne sir�nkozz! Ha eltoltad, eltoltad! Ink�bb azon t�rj�k a fej�nket, hogyan hozhatn�nk helyre? Ami pedig engem illet, ne f�lj, nem �rullak el! Na! Mosolyogj m�r!

S�s� h�l�san mosolygott Petrenc�re.

– Igaz�n nem �rulsz el?

– Igaz�n, igaz�n! Nem szok�som �rulkodni! – bizonygatta Petrence.

Fel-al� j�rk�lt, t�rte a fej�t, hogy �thetn�k helyre a dolgot! Egyszer csak meg�llt, �s nagyot kurjantott.

– S�rgarig�, r�zduda! H�t persze! Ezt kell csin�lni! Figyelj, S�s� kom�m! Kital�ltam, hogyan hozzuk helyre a dolgot!

– Figyelek! – mondta S�s�. – �s hogyan hozhatn�nk helyre a dolgot?

– Egyszer�! – jelentette ki Petrence. – Visszahordjuk a hegyet, �gy hozzuk helyre a dolgot!

– �s a k�fejt�s hogyan lesz? – k�rdezte S�s�.

– Vil�gos, mint a vakablak! El�sz�r visszahordjuk a hegyet, ut�na bemutatod a k�fejt�st! – nyugtatta meg Petrence.

Azzal felgy�rte a karj�n az inge ujj�t, belek�p�tt a tenyer�be, s �gy s�rgette S�s�t.

– Gyer�nk, mert r�nk esteledik! Be r�gen hordtam m�r k�vet! Csak a sok fittyfene cerem�nia, meg tr�nbesz�d! Nyom�s!

Megragadott egy hatalmas k�vet, ny�gve felemelte, s a hegy hely�re cipelte. S�s� is felemelt egy-k�t szek�rder�kra val�t, s k�nnyed�n r�rakta Petrence k�v�re.

Petrence �muldozott.

– Nah�t, kom�m! Te azt�n tudsz hegyet rakni!

S�s�nek j�lesett a dics�ret, meg az �muldoz�s, lassan visszat�rt az �nbizalma, nem l�gatta az orr�t, meg nem sir�nkozott.

– �, ez semmi! Tudok �m �nekelni is! – mondta dicsekedve.

– Halljuk, kom�m! – biztatta Petrence. – N�ta k�zben jobban megy a munka!

S�s�t nem kellett sok�ig biztatni, megk�sz�r�lte a tork�t, s el�nekelte a leg�jabb dalt, amit az ablakon �t hallott a kancell�rt�l.

Mint a szell�, j�rd a t�ncot,

ne vessen a szokny�d r�ncot!

A l�bacska v�gan dobbant,

mint zerge, mint az �zbak!

– De sz�pen cifr�zod! – dics�rte meg Petrence. – Tudsz m�g m�st is?

S�s� megint visszahordott vagy �t-hat szek�rre val� k�vet, s �gy hencegett.

– Tudok egy csom� illemszab�lyt! Meg t�ncolni is tudok! Meg v�vni is! Meg t�zet f�jni!

Am�g �gy besz�lgettek, meg k�vet hordtak, bent a v�rban a kir�ly m�r a v�ge fel� j�rt az �nnepi besz�dnek. Az utols� mondatokat olvasta, majd le�lt, �s megt�r�lte a homlok�t.

A szomsz�d kancell�r fel�llt, nagyot koppantott a botj�val.

– Petrence kir�ly �fels�ge v�laszbesz�de k�vetkezik!

De nem k�vetkezett semmi, csend volt. A szomsz�d kancell�r finoman megb�kte az �nnepi pal�stot, �s �gy suttogott.

– Fels�g! A v�laszbesz�d!

De az �nnepi pal�st nem v�laszolt. Ekkor a szomsz�d kancell�r eg�szen k�zel hajolt s �szrevette, hogy nincs senki a pal�stban. D�h�sen morgott.

– Nem el�sz�r csin�lja velem! Micsoda sz�gyen!

Majd f�legyenesedve kijelentette.

– �fels�ge, Petrence kir�ly nincs a pal�stban!

Na, lett erre nagy csod�lkoz�s, meg s�g�sb�g�s! A k�t kancell�r �sszedugta a fej�t, �gy tan�cskozott, hogy mit kellene tenni? Majd kis�t�tt�k, hogy folytatni kell az �nneps�get, mintha nem t�rt�nt volna semmi! Vagyis mi k�vetkezne, ha minden rendben lenne? A k�b�nya megtekint�se. Teh�t ir�ny a k�b�nya!

Felkerekedett a d�szes t�rsas�g, el�l a k�t kancell�r loholt. �k is �rtek oda legel�sz�r, s mikor megl�tt�k, hogy Petrence ingujjra vetk�zve hordja a k�vet S�s�vel, egy k�z�ns�ges s�rk�nnyal, felsziszegtek, mint k�t �reg g�n�r.

– Fels�gs�rt�s! Fels�gs�rt�s!

Petrence m�rgesen n�zett r�juk.

– Hordj�tok azonnal a k�vet, a kutya meg a m�ja! Nem fog meg�rtani egy kis mozg�s!

A k�t kancell�r s�padozott, meg �juldozott, de nem mertek ellentmondani, nagy ny�gve, s�hajtozva felemeltek egy k�vet s cipelt�k.

Akkor �rt oda a kir�ly is. Petrence v�gan integetett neki.

– Gyere, kom�m! Ez �m a j� m�ka!

A kir�ly sem volt rest, eldobta a pap�rtekercset, levetette a pal�stot, felgy�rte az inge ujj�t, s nekirugaszkodott a k�hord�snak.

Az udvari n�p �muldozva n�zett, majd hatalmasat �ljeneztek, csak �gy z�gott a ki�lt�s, pedig nem parancsolta meg senki! Majd ledobt�k �k is a kab�tot, s hordt�k v�gan a k�vet.

De m�giscsak S�s� volt a legboldogabb! S�rg�tt-forgott, mosolygott mindenkire, s �lland�an mondogatta.

– M�giscsak lesz meglepet�s! M�gis lesz hegy! Majd megl�tj�tok, hogy elhordom egy perc alatt! Majd megl�tj�tok, hogy milyen h�res kir�lyi k�t�r� vagyok �n!

Amikor �sszehordtak minden k�vet, amikor �jra �llt a hegy, leheveredtek a f�be, le�ltek az �rokpartra, a kir�lyn� a leter�tett �nnepi pal�stra, a kir�ly intett S�s�nek.

– Kezdheted!

S�s� b�lintott, �s dalolva fejtette a k�vet, szedte le a hegy tetej�r�l, s nem telt bele egy �ra, elhordta az eg�szet!

Megtapsolt�k, meg�ljenezt�k, mert igaz, ami igaz, ilyen k�t�r� nincs t�bb az eg�sz kerek vil�gon!

Folyt. k�v.